Vie.rêves.life and dreams.

II.

A szám szélét rágcsálva ültem a padon. A buszra vártam, ami majd elvisz innen jó messzire. Még nem volt pontos úti célom, egyszerűen csak le akartam lépni, és eltűnni. Túl sok emlék kötött itt hozzá. Én pedig teljes szívemből szerettem. A gondolataimat, a busz szakította meg. Nehezen felléptem, és egy utolsó pillantást vetettem mindenre, mielőtt az ajtók bezárultak volna. Egy könnycsepp sem gördült le az arcomon, csak belül a szívem környékén éreztem húzó fájdalmat. Elsétáltam a busz végébe és ott kerestem magamnak ülőhelyet. Nem volt sok csomagom, mindössze, egy sporttáska a legfontosabb cuccaimmal. Keresztülszáguldottunk a városon, aztán kelet felé haladtunk. Hamarosan, már egyik hely sem volt ismerős, ami mellett elhaladtunk. Bedugtam a fülesemet és megpróbáltam pihenni egy kicsit, hogy addig se kattogjon az agyam. Egy kicsit elbóbiskoltam, ám mire felébredtem, már közeledett a végállomás. A busz megállt a megállóban, ahol egy tucat ember várakozott. A pillanatot, mikor az ajtó kinyílt, soha nem felejtem el. Megláttam ŐT. ŐT… Aki miatt ezen a buszon ültem, akit egész életemben szeretni fogok. Hirtelen rándult görcsbe a hasam, az érzelmeim, csak kavarogtak. Ott állt az ajtóban, csak pár méterre tőlem. Elkezdtem futni a keskeny folyosón pont felé, és megálltam egy lépésre tőle. Ledobta a táskáját, elém lépett és szorosan átölelte a derekamat.

-          Kérlek, NE menj el nélkülem! Ne hagyd, hogy csak egy régi emlék maradjak! El nem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom mindazt, ami történt! Ígérem, többet ilyen nem fordul elő! – Kérlek. Minden porcikámmal szeretlek, mindegy mi történik!

Az arcomról folytak a könnyek, egymás után sorban, de Ő letörölte azokat. Az ujja érintése égette az arcom, úgy hiányzott. Hülyeség volt a legkönnyebb utat választanom és elmenekülnöm a problémák elől.

-          Én… - hüppögtem vékony hangon – csak sajnálom… Nagyon szeretlek… Én…

Ám, Ő nem hagyta, hogy befejezzem. Arcomat a két kezébe fogta, és olyan hevesen csókolt meg, mint még soha. A szívem majd kiugrott a helyéből. Szeret. Mindegy milyen akadályba is ütközünk.

-          És most mi lesz? – kérdeztem, mikor az ajkaink elváltak egymástól.

-          Fogalmam sincs hová visz minket ez a busz, de most már együtt megyünk és tudod… Nekem csak ez a lényeg.

A világon én voltam a legboldogabb, mert tudtam, hogy őszinte volt hozzám.

Sziasztok, remélem tetszett nektek ez a "szösszenet" :) Komizzatok-adjatok tanácsot,pipáljatok-értékeljetek és iratkozzatok fel!!!mercii ~